Rayo Vallecano – Racing Santander Tipp | Felállások és Esélyek 2026.09.05.
- Estadio Municipal Butarque
- Szeptember 05. 18:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Oldal megnyitása" hivatkozásra a részletekért
A mai napot a spanyol futball fogja uralni. Három mérkőzést a LaLigából hoztunk, egyet pedig a Serie A-ból. Mondjuk az egy nagyon jó kis rangadó lesz…
A Rayo Vallecano – Racing Santander nem az. Mármint nem rangadó. Az újonc Racing a bennmaradásért küzd, ez azért talán már a szezon elején kijelenthető, míg a Rayo egyelőre csak keresi azt, amit Inigo Perez távozásával elveszített.
Rayo Vallecano
Nehéz lesz azt a lécet megugrani, amit Inigo Perezzel a kispadon ért el a Rayo Vallecano csapata. A bajnoki 8. hely mellé egy Konferencialiga-ezüst is társult, majd az edző köszönte szépen, és lelépett a Villarrealhoz. Az utód Benat San José lett, akivel egyelőre még nem találják a játékosok a közös hangot. Igaz, van ott még ezen kívül más probléma is, a vallecasiak nem játszhatnak saját pályájukon. Az ugyanis olyan ramaty állapotban van, hogy már balesetveszélyesnek minősítették, így a felújítást rögtön el kellett kezdeni.
A másik gond az, hogy vajmi keveset sikerült erősíteni a csapaton. Akadnak kulcsjátékosok, akik távoztak, hiába vették meg Nobel Mendyt, később az ár háromszorosáért tovább adták a Hull Citynek. Illetve távozott még Pep Chevarría, a balbekk is.
Leginkább kölcsönökből sikerült új játékosokat toborozni. Kivétel ez alól Gnangoro Bouare és Jozhua Vertrouwd. Viszont egy évre kötelezte el magát Mujaid Sadick, Marash Kumbulla, Emil Audero, Adria Pedrosa és Georgij Csitaisvili.
A gárda egyelőre nyeretlen az új edzőjével. Kezdtek a Sevilla ellen, 2-1-gyel tértek haza. Jött aztán az első pont, 1-1 az Alaves ellenében. A harmadik körben felvették a kesztyűt az FC Barcelonával szemben, ám reális esélyük nem volt a pontszerzésre. A vége 5-2 lett, Sergio Camello duplázott. Egyébként a támadó a Rayo 1000. élvonalbeli gólját lőtte meg.
Sérült Isi Palazon, Augustuo Batalla, Luiz Felipe és Jozhua Vertrouwd.
A várható kezdőcsapat:
Cardenas – Balliu, Lejeune, Ciss, Pedrosa – Valentin, Bouare – de Frutos, Lopez, Csitaisvili – Camello
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Racing Santander
Egy durva sztoriról lehetett tegnap olvasni, főszerepben pedig a Racing Santander egyik új játékosa, Pablo García volt. A 20 esztendős játékos 5 évesen csatlakozott a Real Betishez, végigjárta a szamárlétrát, majd a nagyok között is bemutatkozhatott. A második fordulóban győztes gólt szerzett a Valencia ellen. Azt gondolta, hogy ebben az évben bejátszhatja magát a kezdőbe.
Csakhogy visszatért Dani Ceballos, és az FFP szabályai szerint kellett egy kis bevételt generálni. Ennek lett az áldozata Pablo García, aki pár órával a transzferablak zárása előtt tudta meg, hogy mennie kell. Ezután édesanyjával együtt sírva hagyták el a Real Betis központját. Talán majd az újoncnál jobban megbecsülik…
A Racing célja ebben a szezonban minimális, a kiesés elkerülése. Régen voltak itt, szeretnék jól kihasználni az itt töltött időt. Eddig nem hiszem, hogy panaszkodhatnak, van már egy győzelmük és egy döntetlenjük, illetve egy vereségük. A Getafe együttesétől kaptak ki, míg a Villarreallal ikszeltek. A hétvégén pedig az Elche csapatát intézték el 3-2-re. Izgi meccs volt, bár simának indult. Az első félidőben ugyanis Jasszir Zabiri három gólig jutott. A hajrában viszont egy percen belül kettőt lőtt az Elche, így nagyon kapaszkodtak az ikszért.
Ami a változásokat illeti, Garcíáért fizették a legtöbbet José Alberto Lopezék. Még megvették Julen Agirrezabalát, Ivan Martint, Aarón Martint, csatlakozott Facundo González, Pedro Felipe, Iker Luque, Asier Villalibre, Matteo Prati, Pablo Ramon, Jeanuel Belocian, Jasszir Zabiri és André Almeida, valamint Sergio Canales.
Sok távozó is volt, közülük kettőt emelnénk ki: Gustavo Puerta az Olympiakosz játékosa lett, míg Sergio Martínezt a Real Madrid vette meg.
A hírek szerint három sérült van, Pablo Ramon, Andres Martin és Pedro Felipe.
A várható kezdőcsapat:
Agirrezabala – Mantilla, Manu Hernando, González, A. Martin – I. Martin, Prati – García, Canales, Vicente – Zabiri
Tippelde
Ugyan nem kell sokat utaznia a Rayonak, mégsem lesznek hazai pályán. A darazsak gyenge kezdésére a pontot egy Racing Santander elleni újabb botlás teheti fel.
Fő tippek:
1.: Döntetlen
2.: Döntetlen vagy Racing Santander győzelem
3.: Két és fél gól alatti eredmény
Heti Reload bónusz a PLANBET oldalán! A bónusz mértéke 3%, legfeljebb 367.897 Ft-ig